parallax background

Ismét gyarapodott a dicsőséglista

Kassán is megismerhették a Máté Taekwondo és Hapkido KHSE tanítványainak tehetségét a taekwondo sportolók, hiszen 14 versenyzővel indult és 15 érmet hozott haza a vásárhelyi csapat.

Cassovia Open Nemzetközi Taekwondo Bajnokságon vett részt Kassán a Máté Taekwondo és Hapkido KHSE csapata. A feltörekvő generáció tagjai léptek most a pástra, hiszen a legtöbb vásárhelyi sportolónak ez volt élete első nemzetközi versenye. Az igen erős mezőnyben a legfiatalabbak is érmet szereztek.

Összesen 7 országból, 28 egyesület, 403 sportolóval képviseltette magát Kassán. A Máté Taekwondo és Hapkido KHSE most egy új, az utánpótlás korosztályból összeállított csapattal állt ki a nemzetközi mezőnybe. A több hetes felkészülés, heti többszörös edzés meg is hozta a gyümölcsét. Összesen 3 arany, 8 ezüst és 4 bronzérmet hoztak haza.

Máté Gergő edző beszámolója szerint a gyerekek hatalmas kitartással készültek a versenyre. „Hosszú ideje zajlott a felkészülés, hiszen több sportolónk élete első ilyen versenyén vehet részt. Nagyon fegyelmezettek és ügyesek voltak az edzésen, az utazás során és a versenyen is. Nekem is hatalmas öröm látni egy – egy fiatal tanítványom szemében az akaratot, a küzdőszellemet és végül azt a hatalmas örömöt, amikor végigvisz egy versenyszámot és a dobogón állva megkapja a nehéz munkája eredményét.”

Két versenyszámban – küzdelem és formagyakorlat – volt olyan vásárhelyi versenyző, aki élete első taekwondo-s érmét szerezhette meg. A gyermek, kadet és junior korosztályban is versenyző egyesület éremlistája ismét egy szép számmal növekedett.

Cassovia Open Nemzetközi Taekwondo Bajnokság  Szlovákia / Kassa 2016.05.07.

403 versenyző 28 egyesület 7 ország

A Máté Taekwondo & Hapkido KHSE eredményi:

Küzdelem versenyszámban:

Gyerek I. korosztályban (2008-2007): Lévai Levente -34 kg II. hely Deák Zétény -44 kg II. hely

Gyerek II. korosztályban (2006-2005): Acsai Vivien -42 kg I. hely

Kadet korosztályban (2004-2002): Acsai Richárd -45 kg II. hely Grexák Csaba -53 kg II. hely Maczelka Vivien -41 kg II. hely

Junior korosztályban  (2001-1999) Máté Mirabella -49 kg II. hely

Formagyakorlat versenyszámban:

Kadet korosztályban 2004-2002 /Fehér öv – Zöld öv kék csík/ Acsai Richárd II. hely

Kadet korosztályban 2004-2002 /Fehér öv – Zöld öv kék csík/ Maczelka Vivien III. hely

Junior korosztályban 2001-1999 /Fehér öv – Zöld öv kék csík/ Patócs Dorottya I. hely Fejes Boglárka III. hely

Junior korosztályban 2001-1999 /Kék öv – Piros öv fekete csík/ Gulyás Róbert I. hely

Junior korosztályban 2001-1999 /Kék öv – Piros öv fekete csík/ Horváth Orsolya III. hely

Junior korosztályban 2001-1999 /Fekete övtől/ László Alexa II. hely Máté Mirabella III. hely

Összesen: 3 első, 8 második és 4 harmadik helyezés.