parallax background

Taekwondo szeminárium Ik-Pil Kang nagymesterrel

Taekwondo szeminárium Ik-Pil Kang nagymesterrel

Szeptember 24-én és 25-én formagyakorlat szemináriumot rendeztek Németországban Ik-Pil Kang nagymester vezetésével, melyen több mint száz taekwondo sportoló vett részt kilenc országból. A Máté Taekwondo és Hapkido KHSE öt fővel képviselte Magyarországot a továbbképzésen.

20160924_111538

Ik-Pil Kang nagymester 2006-ban aranyérmet nyert az első Poomsae Világbajnokságon. Azóta a tanítványai rendszeresen indulnak világbajnokságokon és több világbajnok sportolót nevelt ki edzőként. Kang mester ezen kívül tagja a Világ Taekwondo Szövetség Poomsae Technikai Bizottságának. Ezért a szemináriuma kihagyhatatlan volt azoknak, akik fejlődni szerettek volna a poomsae területén. Végül, de nem utolsó sorban ő a szerzője a „A hivatalos Taekwondo Poomsae értelmezése” című alapműnek.

20160925_132417
A mester nagy hangsúlyt fektetett az alaptechnikák helyes kivitelezésére, az összehangolt mozgásformákra. Az egyes formagyakorlatokat többször elismételtette, kezdve a legegyszerűbbtől egészen a legmagasabb szintű gyakorlatokig. A továbbképzés valamennyi sportoló javára vált, mindenki szerzett új információkat a formagyakorlatok modern, naprakész megközelítéséről. Az egyes mozdulatok többszöri ismétlése  lehetővé tette, hogy a helyes technikák rutinszerűvé váljanak, és továbbadhassák a klub többi tagjának is. A Nagymester az általa írt rendkívül szemléletes, több mint ezer képet tartalmazó, a formagyakorlatokat szövegesen is magyarázó könyvét szívesen dedikálta az érdeklődőknek.

20160925_130833