Minden, ami Korea – zene, tánc, kézművesség és harcművészet egy helyen.
A Han You – Magyar-Koreai Kulturális és Művészeti Alapítványt 2016 májusában hívták életre, hogy a Magyarországon működő, a koreai kultúra különböző területein tevékenykedő kisebb-nagyobb csoportokat összefogja, a tevékenységi köröket összehangolja. Az alapítvány tagjai önkéntes civilek, akiknek közös szenvedélye a koreai kultúra, illetve hogy ezt a színes, egzotikus kultúrájú országot még közelebb hozzák a magyar közönséghez.
A csoportok között – melyek rendszeresen részt vesznek különböző hazai kulturális- és sportrendezvényeken – megtalálható többek között a budapesti Koreai Kulturális Központban működő filmklub, a magyar rajongókat és érdeklődőket tömörítő Koreai film- és drámaközösség, a Mindeulle kajagum (a citerához hasonló koreai pengetős hangszer) zenei csoport, valamint a tradicionális táncokat képviselő Mugunghwa és a debreceni Manwol tánccsoport. Míg az előbbi 2013-ban jött létre, addig a debreceni 2015 szeptemberében alakult, de mindkét csoport tagjai azért fejlődnek folyamatosan, hogy a koreai tánc, művészet és kultúra iránt érzett szeretetük átadhassák a közönségüknek. A művészeti részhez szorosan kapcsolódik a modern, K-pop cover előadókat összefogó LikeOn Productions, illetve az Idolater is, ami azért jött létre, hogy szorosabbra fűzze Magyarország és Dél-Korea kulturális kapcsolatát, elsősorban koncertszervezéseken keresztül.
Sportok területén az alapítvány sokszínűségét növelik az olyan taekwondo csoportok, mint a több mint 30 éves múltra visszatekintő Máté Taekwondo és Hapkido KHSE, valamint a Master’s Taekwondo. A Csajka Edit és Bertalan Nóra vezetésével vitt Munbangsau néven ismert kalligráfus csapat, illetve a Mackótanya Kézműves Foglalkoztató Műhely pedig a művészeti ágat erősíti.
A magyar résztvevők mellett két igen különleges koreai vendég is érkezik a rendezvények helyszínére. Kézműves tradicionális koreai művészeti irányzatot képviselve hazánkba látogatnak Kim Myung Kyu és Kim Suyeon mesterek, akik közreműködésével a látogatók eredeti anyagokkal, egyenesen a mesterek útmutatása mellett készíthetnek maguknak apró emléket.
A dancheong a faépítmények falfestés művészete Koreában, amely színei az égtájakat és társadalmi pozíciót szimbolizálja, amellett hogy a festék védte a fa felületét az időjárás viszontagságaitól is. Minden hagyományos épületen találkozhatunk a gyönyőrű színekkel és formákkal, kialakításának és kidolgozásának hagyománya évszázadokra nyúlik vissza az ország történelmében.
A jogakbo a koreai foltvarrás egyik legrégebbi irányzata, amely hagyományai a Joseon dinasztia korából erednek. Egy férfiak által uralt társadalomban a nők kreativitásukat és szabadidejüket a megmaradt ruhaanyagok feldolgozásába, újragondolásába fektették, így alkotva szebbnél-szebb ruhadarabokat. Ezek aztán az idő múlásával bekerültek a hagyományos viseletek közé. Az idő múlásával pedig rendkívüli stílust alakított ki magának a koreai foltvarrás művészete, szemet gyönyörködtető viseleteket felsorakoztatva, nem csak a hölgyek számára.
A jiseung, a koreai papírszövés egyik formája. Hanjiból, azaz kézzel előállított papírból sodornak különböző eszközökhöz elemeket, majd alkotnak belőlük egy teljes egészet. Legnépszerűbb közülük egy jellegzetes formájú tárolóedény, de számos más háztartási dolog is készülhet ezzel a technikával. Ezt a nem mindennapi mesterséget máig nemzedékről nemzedékre örökítik Koreában, és nem titok, hogy művelése rendkívüli odafigyelést, türelmet és fizikai igénybevételt jelent.
Hódmezővásárhelyen a programokat 2020. szeptember 5-én rendezik meg 15 órától 20 óráig. Az érdeklődőket a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban (6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.) várják a szervezők.
A nap folyamán a látogatók számíthatnak Taekwondo bemutatóra a Máté Taekwondo és Hapkido KHSE jóvoltából, valamint kézműves foglalkozásokra és koreai játékokra, amiket a Mackótanya Kézműves Foglalkoztató Műhely hoz el. A tradicionális táncokat a Manwol, illetve a Mugunghwa csoportok mutatják be, és a Munbangsau kalligrafikusainak köszönhetően egy kicsit a nyelvet és az írásmódot is gyakorolhatjuk majd.
A koreai tradicionális kézműves művészet képviseletében pedig Kim Myung Kyu és Kim Suyeon mesterek közreműködésével, a mesterek útmutatása mellett készíthetnek maguknak apró emléket a látogatók, eredeti alapanyagok felhasználásával.
A gasztronómiai betekintést a debreceni Wok to Box étterem prezentálja Tóth Károly vezetésével, aki nem csak ételkóstoló, hanem főzőshow keretében avatja be a közönséget a koreai ételek világába. Kísérőprogramokként hanbok ruhapróba, K-POP cover dance bemutató, openstage, illetve játékok jelennek meg a LikeOn Productions szervezésében.
Ha kíváncsiak erre a kulturális sokszínűségre, akkor a HanYou Alapítvány rendezvénysorozatának őszi, hódmezővásárhelyi eseményén átélhetik őket. Merüljenek el a koreai tradicionális tánc, a taekwondo és a kalligráfia világába, próbáljanak fel díszes hanbok ruhákat, és készítsenek egy szívüknek kedves emléket.
KOREA NAP
Káprázatos Korea
Hódmezővásárhely
2020.09.05.
Színpad:
15:00 – 15:10 Megnyitó köszöntő
15:15 – 15:35 Mugunghawa táncegyüttes tradicionális táncbemutatója
15:40 – 16:05 Máté Taekwondo & Hapkido Közhasznú Sportegyesület bemutatója
16:10 – 16:25 Manwol tánccsoport tradicionális táncbemutatója
16:30 – 16:50 Wok To Box étterem főzőbemutatója
-Szünet-
18:00 – 18:20 – K-POP Open Stage – „Szabad színpad!” – K-pop Cover előadások
18:20 – 18:45 – LikeOn Productions csapatainak K-pop bemutatója
18:45 – 19:00 – K-pop Random Dance (K-pop mix tömegtánc)
Előtér:
15:15 – 19:15 Mackó Tanya kézműves foglalkozása,koreai játék
15:15 – 19:15 Munbangsau csoport kalligráfia bemutatója és az ecsetírás kipróbálása
15:15 – 18:00 LikeOn Production vezetésével K-POP játékok
16:30 – 19:30 Hanbok ruhapróba
17:00 – 18:00 Wok To Boksz étterem koreai ételkóstolója
(Hódmezővásárhely, 2020. 08. 26.)