parallax background

Megnyitott az új termünk!

Megnyitott az új termünk!

 

A 2021-es év elején egy sok éves álom vált valóra. Új helyre költözött a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület. „A nehéz, de csendes covidos időszak nyújtott lehetőséget arra a régi álomra, hogy a szeretett, megszokott eddigi edzőtermünket új helyre költöztessük. Olyan helyiséget szerettünk volna régóta, ami csak a mienk.” – mondta Máté Gergő.

Közel három hónapig tartott az átalakítás, felújítás a régi Hódiköt épületében, ahol méltó helyet kaphatott a több mint 40 éves múltra visszatekintő hódmezővásárhelyi egyesület. A helyiség teljes átalakításon esett át. Vizesblokkok kialakítása, új padlóburkolat, nyílászárócsere és a fűtéskorszerűsítés is megtörtént.

„Az új pást egy részének önkormányzati pályázat szolgált alapul. Egy előző pályázatból egy elektronikus védőfelszerelést tudtunk vásárolni, mely ebben a teremben megérdemelt helyére kerülhetett.” – tette hozzá a vezetőedző. Ezzel lehetőség nyílt hivatalos küzdelmi mérkőzések levezetésére is, hiszen ilyen vagy ehhez hasonló rendszert használnak az olimpiákon és a világversenyeken is.

A régi eszközök és kupák is átkerültek a második emeleti terembe, ahol az eddigi két, kezdő és haladó csoportot felváltja egy új rendszerű oktatás. „Övfokozati csoportokra tudtuk bontani a tagokat, ezáltal a saját kvalitásuknak, felkészültségi szintjüknek megfelelő idő jut a gyakorlásra, a tudás elmélyültebb megszerzésére. Május 17-e óta, hétfőtől péntekig délutánonként elindult a csoportbontásos edzés.” – folytatta Máté Gergő.

Az egyesület a Koreai Kulturális Központtal több éve együttműködik, jó kapcsolatot ápol, hiszen a koreai kultúra megismertetésére, bemutatására már többször szerveztek közös programokat a városban. Bízva a további együttműködésben, amint lehetőség nyílik újabb közös projektre, ez már az új teremben valósulhat meg.

„Leesett az állam, amikor először láttam élőben a termet. Az edzések során érezni lehet, hogy ez már a sajátunk.”- mondta el boldogan Czékmán-Vajnai Hanna klubtag.

Barna Márton még az utómunkákból is kivette a részét: „Nagyon jó érzés volt, hogy a saját termünk elkészítésében részt vehettem. Ezen kívül a technikai felszereltség is nagyszerű.”

Tagjaink önkéntes munkájukkal járultak hozzá a megnyitáshoz.

Az új helyiségben teljes odaadással és az eddigi legjobb felszereltséggel várják a taekwondosokat. Aki pedig önvédelmet (hapkidot) tanulna, vagy taekbo órára szeretne járni, mostantól itt hódolhat ennek a kikapcsolódásnak.

Támogatóink, akiknek köszönettel tartozunk:

  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Sprint-Forma Kft.
  • Promir Kft.
  • Polytrade Bt.
  • Nívó Media
  • Németh Norbert E.V. – FADA
  • Lendvai József és Varga Nóra
  • Czuczi család
  • Asztalos Krisztina és családja

 

 

(Hódmezővásárhely 2021. 05.31.)