Koreában a Máté Taekwondo lányai A sport őshazájába utazik a Máté Taekwondo két tagja, László Alexa és Máté Mirabella. Alexa a Budapesti Gazdasági Egyetem nyert […]
Nemzetközi megmérettetések között László Alexa, a Máté Taekwondo Egyesület versenyzője mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Októberben a horvátországi Condor Open versenyről aranyéremmel tért vissza. Innen […]
Jó tanuló, jó sportoló Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata az idén is jutalmazta városunkban a tavalyi év legeredményesebb sportolóit, és azokat is, akik sporteredményeik mellett […]
Megnyitott az új termünk! A 2021-es év elején egy sok éves álom vált valóra. Új helyre költözött a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület. „A nehéz, […]
Gyereknap Május utolsó vasárnapján a gyerekeket ünnepeljük. Ezen alkalomból a városi gyereknapon is részt vett a Máté Taekwondo és Hapkido Egyesület. Egy kisebb páston […]
Kultúr kanapé A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ idén indította el új sorozatát, a Kultúr kanapét. A Kultúr Kanapé e heti fellépője a Máté Taekwondo. március […]
HallyuDay 2020 November 21-én, délelőtt 10 órától kezdetét veszi az első HallyuDay2020 – KoreaON2020 online kulturális fesztivál, ami a virtuálisan megszervezett változata a Han You […]
3. Global U-Chong Szeminárium Több éves hagyománya van a Máté Taekwondo Egyesület életében az U-Chong szemináriumokon való részvételnek. Több alkalommal adott már városunk, Hódmezővásárhely otthont […]
Kijárási tilalom vs taekwondo Bár a vírus térdre kényszerítette az országot, mi továbbra is fontosnak tartjuk, hogy ne essünk ki az edzésből, és hogy élvezzük […]
Tesztversenyen a legjobbakkal Participating on a test competition with the best Hosszú idő óta az első hivatalos Taekwondo Poomsae Világbajnokság küszöbén állunk. November közepétől felnőtt […]
KOREA NAP Káprázatos Korea ELMARAD Kedves Érdeklődők! Sajnálattal közöljük, hogy a 2020. szeptemberre tervezett Korea Nap – Káprázatos Korea című rendezvénysorozatot el kell halasztanunk. Mint minden […]
KOREA NAP Káprázatos Korea Minden, ami Korea – zene, tánc, kézművesség és harcművészet egy helyen. A Han You – Magyar-Koreai Kulturális és Művészeti Alapítványt […]